2009. szeptember 05.

Melegek, ha otthon maradnak

Melegek, ha otthon maradnak

Tavaly sem volt balhémentes a budapesti melegfelvonulás és nem hiszem, hogy a mai büszkeség napi menet az Andrássy úton az elfogadás jegyében zajlana. Hosszú időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy egy celeb tágra nyissa az ajtaját egy fotós előtt és welcome-ot rebejen, hogy az aztán megörökíthesse szerelmi fészkét egy azonos neművel. Az óceán túlpartján persze erre jócskán akad példa. Az R.E.M énekese nem félt bemondani a welcome-ot...

Michael Stipe és barátja Thomas Dozol, fotográfus. Gimnazista korom nagy bálványa 2001-ben vállalta először homoszexualitását. Ma nemi identitásának meghatározására inkább a queer szót használja.

A manhattani kecó látványa talán meglepheti azokat akik boák, tollas fejdíszek, fétistárgyak, bőrcuccok és bilincsfoglalatok után nyomoznának a lakásban.

Ezeket nem fogjátok megtalálni, a rendetlenséget viszont igen. Enyhítő körülmény, hogy a fiúk nem sokkal a fotózás előtt költöztek be ebbe a loftba. Látod, Michael most is dobozol, de rendes!

A ruhák már a gardróbban vannak és úgy tűnik a békás kalapot sem viselte meg a költözés. Cool!

A flitteres cipő nem csak a stroboszkóp fényében, a lakkozott hajópadlón is pöpec látvány.

Párkánydekor new yorkiasan.

A szobor is elfoglalta méltó helyét és a panorámára sem lehetne panasza, ha kilátna a frufrujától.

Fárasztó ez a kicsomizás...

Na, jó egy kicsit belehallgatok a CD-imbe, az csak nem baj?

Hú ez egész estés program lesz, addig leviszem a szemetet, addig is békés pride day-t odaát! Csak semmi cicó, világos?!

A bejegyzés trackback címe:

http://otthonedes.blog.hu/api/trackback/id/tr401360163

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Én pride-om 2009.09.07. 12:35:27

Igen, kint voltam. Vagyis mégse. Kint is voltam meg nem is. Ok akár lehetett volna a felvonulásra, de a körülmények és a budapesti pride mikéntje ezt nem teszi lehetővé. A gay pride ahogy a nevében is van egy vidám ünnep kéne hogy legyen. Nem az. Nag...

Trackback: Nem értem! A Melegek Menetét főleg nem! 2009.09.05. 13:05:40

Nem értem a melegeket. Nem értem miért kell maguk ellen bőszíteni a társadalmat. Minek kell rázniuk magukat az Andrássy úton, szeptember 5-én, de leginkább azt nem értem: EZT MIÉRT ENGEDIK???Tudom: Joguk van hozzá. Tudom: Demokrácia van.De akkor is? Mi...

Trackback: Buzifeszt? Leszarom! 2009.09.05. 08:57:30

Igazából rendkívüli módon leszarom a melegfelvonulást. Ha úgy látják jónak, vonuljanak. Vagy megdobálják őket, vagy nem. Az sokkal jobban felháborít, hogy a rendőrök fogják eldönteni, hogy mi minősül a közízlés megsértésének. Azok, a zömében ostoba f@...

Trackback: Interpellációs kérdések Ékes Ilona közmeghallgatására... 2009.09.05. 07:23:21

Ékes Ilona fideszes képviselő és civil szervezetek szerint a melegfelvonulást be kell tiltani, mert veszélyt jelent a közerkölcsre, a közbiztonságra és a közrendre. Idén különösen indokoltnak tartják a tiltást, mivel az iskolaév kezdete után valószínű...

Trackback: Nyájvonulás 2009.09.05. 07:22:52

Magyar vagy? Akkor vajmi kevés esélyed van rá, hogy hallottál a Budapest Pride nevű rendezvényről, mivel az fű alatt szerveződik. Egyetlen egy reklám nem látható róla egyetlen egy melegportálon sem. Legalábbis itt Magyarországon. A szervezők saját old...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lonicera 2009.09.05. 09:18:02

jaj de érdekes... az otthon melege:) baromi megható

vényesssy 2009.09.05. 09:32:35

Tök jó volt ezt látni! Rengeteget tanultam...

opcsi 2009.09.05. 10:23:15

Van néhány különbség a Michael Stipe féle homoszexuális és egy retardált kis magyar buzi között...
Stipe mögött olyan teljesítmény van (REM), ami nem képezi vita tárgyát. És nem is veri a mellét műfelháborodással, hogy ő meleg, ezért neki jogai vannak.
Nem "büszke" a másságára, hanem hétköznapi tényként kezeli, nem követeli irritáló agresszivitással és exhibicionizmussal a toleranciát.
Ilyen kicsi a különbség.

Kálmánbátyám 2009.09.05. 10:38:34

Végül is mit akarnak a homoszexuálisok ?
Elfogadást, tiszteletet, toleranciát ?
Rendben van, legyenek egyenrangúak.
Én nem járok bőrbugyiban, kisminkelve, parókával a fejemen.
Ők se tegyék.
Én a szerelmi életemet magánügynek tartom.
Tartsák ők is annak.
Én nem követelek magamnak előjogokat, mert hetero vagyok, és vezetéshez szemüveget kell hordjak.
Ők se követeljenek.
Az egyenjogúság ti. azt jelenti, hogy ugyanazok a normák vonatkoznak mindenkire.
Szeretnék egyszer a melegfelvonuláson sok ilyen, megbecsült hétköznapi kinézető meleggel találkozni, nem színes ruhás hivalkodó pojácákkal.
Akkor majd azt mondom, ők is közénk tartoznak, mi is közéjük tartozunk.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.09.05. 11:33:18

@Kálmánbátyám: én nem helyettesítem a farkam a kocsimmal, más se tegye, tiltsuk be a FORMA1-et, az autószeretetüket meg éljék meg a falak között. Ha majd az autóbuzik is kerékpárosnak és gyalogosnak öltözve a járdát fogják használni, akkor lesznek az autósok egyenrangúak.

csíra 2009.09.05. 11:33:21

@Kálmánbátyám: Voltál te valaha ilyen meneten? Láthattad volna, hogy kivánságod teljesült: sok megbecsült, hétköznapi kinézetű meleggel találkozhattál, nem hivalkodó pojácákkal, bár ők is ott voltak. Az arányokról sokan hajlamosak megfeledkezni. Mindig is többen voltak és lesznek azok, akikről a társadalom álmodozik, mint azokról, akik alapján képet alkotnak rólunk, meglehetősen tévesen. A színes ruhákba bújt emberekkel is lehet beszélgetni, tessék odamenni, és megkérdezni, hogy miért azt a ruhát választotta. És akkor ő szépen el fogja mondani, és így mindenkinek összeáll a kép.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.09.05. 11:34:53

Szerintem a köztéri heteró csókolózást is be kéne tiltani. Nem viccelek, teljesen komolyan mondom. Engem az is zavar.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.09.05. 11:36:00

@opcsi: ha jól értem tehát, akkor a zenei teljesítés felment a homoszexualitás bűne alól? jó lenne esetleg akkor törvénybe iktatni egy listát, melyek azok a tettek, amelyekkel ellensúlyozni lehet ezt a súlyos vétséget. Esetleg készítenél ilyesmit rablógyilkosokra is? Sztem bűn a fehér zokni, az ilyeneknek mit kellene tenni, hogy életben maradhassanak?

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.09.05. 11:38:31

@endike: engem meg az zavar, amikor valaki focimezt hord az utcán. Alkalmazza már mindenki az egyszerű liberális minimumot: ami nem árt másnak, azt szabad. És az, hogy neked személy szerint nem tetszik, nem egyenlő azzal, hogy ártalmas.

gastro vazze 2009.09.05. 11:41:37

Szerintem tiltsunk be mindekit, aki nem olyan mint en...:))))

villamos alóli kacaj 2009.09.05. 11:44:23

Vajon a cikk fotóit nézegetve hány férfi olvasónak kezd a lágyéka bizseregni???

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.09.05. 11:53:12

@villamos alóli kacaj: sztem nagyjából nullának: egyrészt az olvasók nagy része statisztikailag hetero, másrészt, ezek nem is erotikus fotók.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2009.09.05. 11:57:24

@Ászi: a Lipótmezót meg kellene újra nyitni, az a véleményem. Különöse tetszik a nanochip (nem két p-vel, mint a cikkben), amit 12szeres nagyítással már látni lehet:)

(a nano ugye milliárdod nagyságrendet jelent, azaz mondjuk a nanométer az milliomod milliméter)

zauberpferde (törölt) 2009.09.05. 12:13:03

@opcsi:
affrancba, ez igen. a léhűtőjei még azt sem érdemlik meg, hogy melegek legyenek. majd ha letesznek valami maradandót az asztalra...

MintaMókus 2009.09.05. 12:18:21

@Kálmánbátyám: pontosan ezt akarják. És addig, amíg te járhatsz a gusztustalan kockás, vagy csíkos ingedben, addig ő hadd hordja már a bőrbugyiját, meg a parókáját.
Neki is magánügy a szex, de csak akkor dumálj, ha még soha egy puszit sem adtál senkinek a lakásodon kívül. Mert hogy én még sosem láttam melegeket dugni az utcán.
Nem akarnak előjogokat, csak azt, ami neked is jár. Pl. ha neked meghal a feleséged, akkor egyértelmű, hogy öröklöd a közösen megszerzett vagyon ráeső részét. melegeknél ez egy elég komoly jogi macera.
És tényleg menj ki nyugodtan egy ilyen felvonulásra, és állj be a sorba. Hiszen neked nincs identitászavarod, tehát pont leszarod, ha valaki azt hiszi, hogy meleg vagy, ugye?:)))

gitáros 2009.09.05. 12:29:26

@MintaMókus:
És még egy: ha a menetben valakinek megtetszenél és közeledni próbál hozzád (azonos neműre gondolok értelemszerűen), nyugodtan, kulturáltan pattinsd le pont ugyanúgy, mint ha egy számodra nem kívánatos ellenkező neművel tennéd. Működni fog. (Ha meg nem, az nem azt jelenti, hogy az illető "szemét buzi", mindössze azt, hogy bunkó.)
Volt egy-két ilyen tapasztalatom déli országokban, soha nem volt probléma belőle.

Netuddki. 2009.09.05. 12:32:42

Az osztrákok, németek is rövid bőrgatyóban járnak. Csak nem melegek?

Kálmánbátyám 2009.09.05. 12:50:33

@csíra: Voltam, tavaly előtt.
Igaz, nem a menetben, csak az utcán, szájtátani. Akkor is, most is az a véleményem, hogy ha valaki elfogadást , megértést akar magának, akkor ne azt hansúlyozza látványosan, hogy ő más, hanem azt hogy ő pont olyan mint a többiek, csak egy bizonyos dologban tér el az ízlése.
Ennek a posztnak meg ÖRÜLÖK, mert a sok mocskolódás után végre erről is beszélünk.

Kálmánbátyám 2009.09.05. 12:55:25

@MintaMókus: Szerintem te sem vagy meleg, és én sem, így elég nehéz az ő nevükben gondolkozni.
De más városokban ebből nem szokott ekkora vita kerekedni. Mert azok más városok, és más emberek. Ha itt vonulnak nálunk, érdemes lenni tekintettel lenni az itteni közhangulatra, mert különben épp az ellenkező hatást érik el vele.
És azt nem kéne.

Kálmánbátyám 2009.09.05. 12:58:12

@vészmadár (pica pica): Szerintem ezt gondold át még egyszer.
Ez így marhaság, nem érted mire gondolok.

S. Annyi 2009.09.05. 13:30:25

Meghatóak ezek a képek. kinyomtatom, segget törlök velük.

F.T. - törölt (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.09.05. 13:55:02

Ima a hazugság börtönéből


Robotként kell tudnod, mit neked mondanak
Áradnak csak folyton feléd a gaz szavak
A cél egyértelmű: ne gondolkozz semmin!
Csámcsogjál csak el a hivatalos trendin’

S ha mégsem így teszel, lehurrognak téged
Nevetségessé válsz, összedől a léted
Hisz ők diktálják, hogy kinél az igazság
Ilyen a mi létünk: egy szabados rabság

Ám ha mégis kibújsz a birkanyáj sorból
Egy droidhadsereg azonnal letorkoll
Tűzben égő szemmel kérik rajtad számon:
"Mit is állítottál? Nem így szól a kánon!"

Ezután pedig még, mielőtt eszmélnél
Ott találod magad a vádlott székénél
Körötted pedig csak istentelen népek
Elveszett már minden: ők az esküdtszéked

Szomorú világ ez, hazugsággal teli
Jó gyomra van annak, ki ezt elvisel
De még talán egyszer, véget ér e gazság
S múlté lesz csupán már a vérköztársaság

Mert elítélhetnek akárhogy a földön
Az örökidőnek semmi ez a börtön
Urunkhoz, Krisztushoz, mondj egy imádságot:
"Magasságos Isten, várjuk királyságod!"

(Mihály Ferenc)

mokas_gizi 2009.09.05. 14:01:23

Itt nem a melegekkel van a probléma, mert ahhoz hogy valaki/valakik mit csinálnak a négy fal között annak senkinek semmi köze...!!!

Ahhoz viszont van köze az embereknek amikor szándékosan provokálják őket...
Amikor fényes nappal gyerekek előtt gusztustalanodnak...
Azt azért tudni kell hogy ezzel a felvonulással nagyon sok meleg nem ért egyet...!!!

Az meg egyértelműen a a többi felvonuló felelőssége hogy nem vezetik el az olyan embereket akik szándékosan provokálják az embereket akik szándékosan balhét szítanak...!!!

MintaMókus 2009.09.05. 14:07:39

@gitáros: egyetértünk. Bár velem sosem próbáltak kikezdeni, mert ahogy egy hetero férfi felismer egy nőt, ugyanúgy ők is felismerik egymást. Persze tévedés nincs kizárva egyik oldalon sem. De tény, sokan attól rettegnek, hogy kikezd vele, meg hozzáér. Nevetséges, mintha ez valami fertőző dolog lenne. Ilyesmivel csak azoknak van problémájuk, akiknek nem tiszta az identitásuk.
@kovi1970: a skótok meg szoknyában...:))))

@Kálmánbátyám: kicsit rosszul látod. Ha nem mutatják meg magukat, akkor hajlamos mindenki azt hinni, hogy nincsenek. És akkor valóban sérülnek a jogaik a fentebb általam írtak okán. Ugyanakkor a deviancia nem függ a szexuális irányultságtól. Ne vonj le mélyreható következtetéseket abból, hogy látsz pár feltűnően öltözött meleget. Másnap meg sem ismernéd egyrészt, másrészt meg csepp a tengerben. Mo-n legalább ötszázezer olyan meleg él, aki ha nyiltan nem is vállalja fel, de a szűk környezete tud róla. Ez azért nem kis szám. És a felvonulásuk semmivel sem rosszabb, mint mondjuk egy Budapest parádé. És megkockáztatom, hogy a Budapest Parádén hancúrozó hetero fiatalok átlag értelmi szintje alacsonyabb, mint az Andrássyn parádézó buziké.

MintaMókus 2009.09.05. 14:13:05

@mokas_gizi: honnan tudod, hogy mivel értenek egyet a melegek? Te az vagy? Biztos te gyönyörű vagy, szőke, kékszemű. De most szólok, biztos van olyan, aki szerint te is gusztustalan vagy, a ruhád is ocsmány, de jobb ha nem veszed le. Jártál már strandon? Ki szoktál menni az utcára? Naugye. Tudod hol van az Andrássy út? Naptárt ismered? Akkor ma ne vidd oda a gyerekedet.
És tényleg ők provokálnak? ja igen, már emlékszem, amikor fent a várban éppen holokausztot tagadott a magyar gárda akkor is megjelent ott egy csomó köcsög óbégatni. Na gondolkozz el egy kicsit légyszi.