Új szerzővel bővült az Otthon, édes. Gasztróban és utazásban is erősítünk, az e témákhoz rendelt "Távol, édes" és "Éhes, édes" rovatok bejegyzéseit granturizmó jegyzi majd. Fogadjátok szeretettel :) Most kettőt markolunk egyszerre. Japánba utazunk és megnézzük, hogy készíti el egy profi a kobe marhát, hátha egyszer nektek is szükségetek lesz rá. Sírtam, annyira gyönyörűek a videón a szakács mozdulatai. Innentől granturizmóé a szó.
Cipőt a cipőboltból, kobe marhát Kobéból. Méghozzá ideális esetben a helyszínen, úgy az igazi. Kyushu szigetről Tokió felé vonatozva így egyértelmű volt, hogy megéri leszállni Kobéban.
Szerencsére cipőtalphoz kicsit sem hasonlít a legendás japán finomság, ami ugyan marhahúsként látta meg a napvilágot, de mégis valami egészen más. Lehet, hogy a kobe marha tartásával kapcsolatos szokások, a vagjú, vagy angolos átírással wagyu marha rendszeres masszírozása, sörrel itatása nem több puszta marketingfogásnál, de a végeredmény ismeretében ez szinte mindegy is. Ahogy mondani szokás, a gólt nem kell megmagyarázni. A zsírral teljesen átszőtt, márványos hús elképesztően zamatos, az unalomig ismételgetett közhely a nyelven történő elolvadásról itt pontosan megfelel a valóságnak.
Érdemes megfigyelni a saját készítésű videón a szakács mozdulatait, ahogy mindenféle felesleges mozdulat nélkül pár perc alatt elkészíti a tökéletes steaket, japán szokás szerint nem egyben sütve, hanem falatkánként.
Zárásként pedig a legzsírosabb részek kerülnek a tányérra egészen töpörtyűsre sütve, némi bambuszcsírával összekeverve. Felejthetetlen élmény volt, csak emiatt is visszamennék Japánba.
Malackaraj bejegyzése kötelező olvasmány a témában!
