Kiemelt

2013. december 15.

Hotel a balettosokhoz

Hotel a balettosokhoz

IMG_1102.jpgBécsben sok szállás van, de nem advent idején. Új kedvencem egy kis butik hotel a 9. kerületben a Harmonie Strasse-n, ahol mégis sikerült szabad szobára lelnünk.

Harmonie4.jpg

A családi kézben lévő hotel Harmonie Vienna a Best Western Premier hotellánc tagja. Az épület historikus, Otto Wagner építész munkája még a múlt század fordulójáról, amit a hálás utókor ez év nyarán teljes egészében felújított. A hotel ma 66 szobával és egy érdekes koncepcióval várja vendégeit.

Képernyőfotó 2013-12-14 - 17.26.16.png

Már a belépésnél szembeötlik, hogy a hotel tulajdonosai rajonganak a művészetekért, a recepciós pult mögött óriáskivetítőn balettosok láthatók, akik nem csak a mozdulatsor miatt érdekesek. Tánc közben festenek, méghozzá a lábukkal.

harmonie1.jpg

Az ötletgazda Luis Casanova Sorolla, aki a balettosok személyes aláírását készíti el. Ők eltáncolnak valamit, mondjuk a Hópelyhek táncát a Diótörőből úgy, hogy közben baletcipőjükkel festenek a tánctérként szolgáló vászonra. A videóból kiderül, hogy is kell ezt érteni.

A legnagyobb kép a szálloda halljában látható, illetve minden emeleten van egy-egy a képekből, a szobákat pedig az emeleten lévő alkotás valamely kinagyított részlete díszíti.

Harmonie3.jpg

Képernyőfotó 2013-12-14 - 17.26.30.png

IMG_1069.JPG

A szálló azonban nem csak ebben egyedülálló. Az első szálloda az osztrák fővárosban, amely rendelkezik az "Austria Bio Garantie" tanusítvánnyal. Az ételek itt biztosan biok vagy bio alapanyagból készülnek. A ráérősen elköltött minőségi reggeli valóba nagy élmény.

Képernyőfotó 2013-12-14 - 17.26.40.png

Képernyőfotó 2013-12-14 - 17.26.51.png

A másik nagy élmény a minőség volt a bútorválaszás, a berendezés, az anyagválasztás és a szerviz tekintetében.

Képernyőfotó 2013-12-14 - 21.21.26.png

A koncepció a balettos lábak által festett képekkel olyannyira karakteressé teszi a helyet, hogy, ha Bécs, legközelebb is ide visz az utam. Ajánlom nektek is! Nem kizárólag advent idején.

Fotó: Otthon édes Team, Harmonie Vienna

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.