Kiemelt

2017. március 18.

Kincsem - a nemzeti blockbuster

Kincsem - a nemzeti blockbuster

kincsem9.jpgEsős nap mit csinál az ember? Moziba megy. Na, nem gyakori szokásom, 2 éve nem is voltam, pedig ez idő alatt volt eső jócskán, a Kincsem minden esetre becsábított a moziba.

kincsem10.jpgA Kincsemről azt hiszem március 14-én hallottam először, a gigaköltségvetésű film forgatása valahogy nem jutott el hozzám. Ma 12.30-kor egy teltházas moziban néztem meg. A benyomásaim álljanak itt anélkül, hogy bármilyen kritika által hagytam volna magam megrontani.kincsem8.jpg

  • A film fantasztikusan látványos, egy percig sem hagy unatkozni, nem jutott eszembe ránézni a telefonomra, hogy mi újság az Instagramon.kincsem11.jpg
  • A Kincsem váratlan fordulatokban igen gazdag, előre nem is igazán kiszámítható a történet, ezért maximálisan lekötött abban a 2 órában, amíg tartott.kincsem12.jpg
  • Köszönöm, hogy a mozi valódi színészóriásokat vonultatott fel és nem B-kategóriás sorozatsztárokat.kincsem6.jpg
  • Szerepel a filmben sok kedvencem, így a Katona József színház krémje: Nagy Ervin, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, de a többi színészt tekintve is erős. Öröm volt látni Lázár Kati, Rátóti Zoltán, Gyabronka József, Scherer Péter, Gáspár Tibor színésznagyságokat, utóbbit az Anyám és más futóbolondok a családból c. filmben kedveltem meg.kincsem5.jpg
  • Nagy Ervin színpadon és filmben is jó. Őt filmszínészként a Régimódi történetben zártam a szívembe, de itt sem okoz csalódást. Fess a ruhákban, jól belőtt a haja, klassz a smink, egyszóval jó ránézni, nem mellesleg szépen kimunkált a jellemfejlődése, amint a léhűtő amorosoból jellemes emberré lesz.kincsem2.jpg
  • A színésznőről semmit sem tudtam, de azt hiszem ez jobb is így, nem voltak előítéleteim vele szemben. Petrik Andrea nem agyonhasznált és a pletykalapok által elinflált arc. Üdítő volt a filmben, remekül formálta meg a neki szánt karcos, ám érző szívű karaktert, nyomokban és főleg külsőségekben engem egyébként Jennifer Lawrence-re emlékeztetett.kincsem7.jpg
  • A látvány elképesztő. Tetszettek a gyakran több száz statisztát felvonultató jelenetek, a digitális trükkök. Külön kiemelném az operatőrök, a világosító és a helyszínválasztásért felelős szakemberek munkáját. A Dégi és a Festetich Kastély mind lenyűgöző helyszínek és méltó hátteréül szolgáltak a filmnek. Kiemelem ugyanakkor a kellékesek munkáját, elképesztő az egyes jelenetekben látható terek gazdagsága. A jól megválogatott kiegészítők, hangulatok, bútorok mind-mind erősítették a filmet.kincsem13.jpg
  • A kosztümökről már nem vagyok ennyire jó véleménnyel. A két főszereplő ruhája túl volt húzva. Vélhetően szánt szándékkal, de zavaró volt. Nem látok magam előtt egy magyar nemest bőrszerkóban, bőrcilinderrel, hovatovább kerek napszemüvegben. Kicsit a Charlie és a csokigyár Willy Wonkája ugrott be, amiért itt és most nem jár a plusz pont. Petrik Andrea ruhái is gyakran öncélúak voltak és túlzóan modernek, itt a kevesebb több lett volna szerintem.kincsem3.jpg

Eléggé zavaróak voltak a film más modernista törekvései is. A "nem like-olom" kiszólás, a szelfizés és a főhősnő által dúdolt Fluor Tomi szám. Kosztümös filmért mentem a moziba, kiszakadni a mindennapokból és egy másik korba helyezkedni. Sajnálom, hogy az alkotók bizonyos pontokon visszarángattak a mába.kincsem14.jpgEzeket leszámítva a Kincsem kiemelkedő film, dramaturgiáját tekintve nagyon erős, gyakran felemelő és itt-ott katartikus is. Szerintem jó eséllyel lesz A Nemzet Blockbustere. Megtekintésre ajánlom! (Zárókérdés: tudja valaki, hogy a fenti kép melyik hazai kastélyunkat ábrázolja?)

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

Fotók: Forum Hungary/Szabó Adrienn Via: Mafab

A bejegyzés trackback címe:

http://otthonedes.blog.hu/api/trackback/id/tr412349225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

György Baranyai 2017.03.19. 15:06:51

Jó cikk, köszönöm. Tervbe van véve nálam a film megtekintése. (egyre több jó magyar film van, volt még amikor temették, akkor is).
Tisztelettel: Baranyai György

Főmuci 2017.03.26. 12:48:57

A Dégi Kastély melletti "kiskastély". A személyzet lakott benne.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu