Kiemelt

2017. december 11.

Karácsonyi ajándékötlet: trendszetter nők 1914-39 között

Karácsonyi ajándékötlet: trendszetter nők 1914-39 között

fortepan_no_2.jpgValaminek a második része egy sikeres első részt sejtet. Megjelent A modern budapesti úrinő (1914-1939) című könyv az Európa Könyvkiadó gondozásában.

fortepan_no_1.jpgAz Instagramon már posztoltam, hogy ezt olvasom épp és ott fel is merült a követők részéről kérdésként, hogy mi ez, regény? Én úgy foglaltam össze, hogy nem, korabeli naplók, cikkek alapján készült írások az akkori budapesti trendszetter létformáról. A könyv szerzői, Géra Eleonóra és Szécsi Noémi meghatározása szerint életmódtörténet (1914-től 1939-ig), abból is a második rész, az első egy korábbi időszak életstílusát vázolta.fortepan_no_7.jpgKülönbözni az átlag nőtől a könyv által tárgyalt időszakban is sikkesnek számított. A modern nő trendszetter volt. Az ilyen lány/asszony "rúzsozta magát, nyáron fürdőtrikóban evezett a Dunán, hogy lebarnuljon, a modern anya akkor érezte magát biztonságban, ha kórházban szült, a modern úriasszony porszívót vett cselédjének, hitt az önérvényesítésben, a társadalmi fejlődésben, az orvostudományban és a technikában - azaz a modern lét vívmányaiban."fortepan_no_3.jpgA könyv számomra legfőbb erénye, hogy képzeletben úgy diskurálhatunk eltávozott felmenőinkkel, hogy egy csomó már fel nem tehető, mégis izgalmas kérdésünkre kapunk választ a szerzőktől. Mert, hát ugye kit ne foglalkoztatna, milyen volt akkoriban egy nászéjszaka, szó lehetett-e a nem kívánt terhesség megszakításáról, hogyan zabolázták felmenőink a szőrzetüket?fortepan_no_4.jpgÉrdekes azt is megtudni, milyen volt egy korabeli fogyókúra, a háborúban milyen háztartást lehetett vinni, mik voltak a lakberendezés akkori dilemmái, milyen modern háztartási gépek segítették a sikkes nő konyhaművészetének kibontakozását, miért volt rémálom egy nagymosás, hol nyaralt a dáma, melyek voltak a kedvelt hazai úti célok, hol strandolt a budapesti úri nép?fortepan_no1.jpgEgy szó, mint száz, azért lesz ez kedves olvasmány, mert a  történetekben néhai szüleink, nagyszüleink, dédszüleink sorsára ismerhetünk rá. A könyvet ajánlom a hosszú téli esték olvasmányaként, ugyanakkor remek karácsonyi ajándék válhat belőle. Minden napra egy mese és már vége is a télnek. Ha pedig tetszett, a könyv első része alább.kepernyofoto_2017-12-10_9_57_53.png

Lelőhely: könyvesboltok, ár: 4490 Ft (az Európa Könyvkiadónál 3817 Ft)

Amennyiben tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

Fotók: Fortpan

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Coco Binky · http://cocobinky.blog.hu 2017.12.11. 18:10:40

Egy gyerekkori nyaralásom alkalmával fedeztem fel egy padláson a Magyar Úriasszonyok Lapja és még valamilyen nagyon hasonló nevű újságokból rengeteg példányt. Nagyon élveztem az olvasásukat, a fotók nézegetését...