Kiemelt

2014. június 25.

100 éves a Szent László Gimnázium - II. rész

100 éves a Szent László Gimnázium - II. rész

IMG_8139.jpgEgykori gimnáziumom idén 100 éves, így egy április végi napon vezetett túra keretén belül bejárható volt az épület. Élményeim II. részét olvashatjátok most, az I. részért ideklikk

IMG_8146.JPG

Az iskola a csodás tervezésnek köszönhetően (a 100 éve elhunyt Lechner Ödön tervezte a házat) egy osztályterem sem került utcafrontra, hogy a zajok ne zavarják az oktatást. Noha a zajok kívül maradtak, a közeli sörgyár orrfacsaró szagát néha odahozta a szél. E jellegzetes bűzt ma is bármikor felismerném.IMG_3095.JPG

A kirándulás számomra is tartogatott izgalmakat, aki oda jártam 4 éven keresztül. Érdekes, hogy a sportpályáknak helyet adó udvarra súlylökőkör is került, erre annak idején nem emlékszem, mármint, hogy része lett volna a tesióráknak a súlylökés.IMG_8147.JPG

A rajztermet sokszor látam belülről, de nem tudtam, hogy tartozik hozzá egy műterem jellegű tanári szoba. Az épület tervezői, Lechner Ödön és Vágó József ügyeltek a részletekre és arra, hogy a rajzoktatás méltó kulisszák között történjen.IMG_8028.JPG

Emlékszem a rajzosokra és azok tanárára, a máig nagy ikonként számon tartott Rajz Gabira. Noha ő nyugdíjba vonult, a rajzoktatás a gimnáziumban továbbra is magas színvonalú.IMG_3107.jpg

A tanterem és a hozzá tartozó tanári szoba olyan, mint egy műterem.

IMG_3137.jpg

IMG_3126.jpg

A rajzosok birodalma inspiratív szeglete az épületnek, ahol sok remek diákmunka készült. A legjobbak máig az iskola falait díszítik. IMG_3135.JPGMegkockáztatom, hogy ez a kép az gimnázium balatonszepezdi táborában készült, ahova a rajzosok nyaranta elvonultak egy-egy hétre alkotni.IMG_8143.JPG

Máig emlékszem a rajzterem formatervezett székeire, amiben a lerajzolandó modellek ücsörögtek.IMG_3164.jpgPersze csak akkor, ha épp nem az oktatási segédanyagként használt gipszfejeket kellett rajzolni.IMG_8044.JPGEzek a figurák máig a retinámba égve hoztak elő számos kellemes emléket a 100 éves házak túrán.IMG_8047.jpg

A rajzszentély melletti helyiség az olaszterem. Az iskolában az olasz oktatásának szintén nagy hagyományai vannak, a Szent László Gimnázium olasz-magyar kéttannyelvű gimnáziumként is működik.IMG_8017.JPGAz iskola legalább ilyen elismert természettudományi oktatási bázis. A fizika termek elképesztő komolyak, a biológiaoktatást egy roppant gazdag szertár segíti.IMG_3167.JPGIde beszabadulva egy új világ tárult fel előttem. Nem győztem kapkodni a fejem és fotózni a sok érdekességet.

IMG_8092.JPGKöztük a kacsacsőrű emlős preparátumot, amely a szertár legidősebb és legbecsesebb darabja, olykor filmforgatásokhoz is kölcsönkérik.IMG_3172.JPG

Az izgalmak itt nem értek véget, kitömött állat akadt bőséggel a szertárban.IMG_8086.JPG

IMG_3168.jpg

Érdekes, hogy a szertár egy antik világba kalauzol, miközben a biológiaterem igen modern.IMG_8097.JPG

A teremhez a folyosón egy kis építmény is a tartozik, ahol az iskola élő kisállatai töltik mindennapjaikat. Most azért üres, mert vakáció van.IMG_8102.JPG

A csontváz a biológiaoktatás fő szemléltető eszköze. Az új példányt védőfólia óvja a porosodástól, elvégre most neki is pihi van.IMG_8116.jpg

A fizikaterem mind a mai napig izgalmas világ.IMG_3194.JPGA nyílt napon a fizikaoktatáson bevetett alapeszközök is kipróbálhatóak voltak.IMG_3206.JPG

Lechner Ödön nagyot alkotott. Tökéletes kulisszák, nagyszerű szellemiség. Ha újrakezdhetném, ma is ide járnék és ide irányítok mindenkit, aki kikéri a véleményemet az iskolaválasztás kapcsán.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez itt.

Fotók: Otthon édes Team

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.06.25. 19:43:15

Mi ez az obszesszio a rajzteremmel, egy masik blogon is szembe jott mar velem nemreg, sokkot is kaptam amikor meglattam hahaaa :DD

2014.06.26. 02:52:02

rajz gabi mindenkit terrorizált, én sem értem, miért kell hájpolni :) álmomban ne jöjjön többet vissza :D

Otthon édes 2014.06.26. 09:24:09

@excellente: és mondd, abban a fene nagy terrorban azért megtanultár rajzolni, nem?

2014.06.26. 19:26:32

@Otthon édes: nem :))) határozottan nem :))) verbálisan és érzelmileg is bántalmazott minket, és ezt most viccen kívül mondom.
félt tőle a matektanár és a biosztanár is, őket viszont szerettem :)