Kiemelt

2015. július 21.

Tilka workshop: lámpa saját kezűleg

Tilka workshop: lámpa saját kezűleg

img_5526.JPGTöbb workshopon jártam már, de ez melósabb volt az eddigieknél. Lámpaburát készítettem, de a Tilkánál bevezetést kaptam a villanyszerelés alapjaiba is.

img_5471.JPGA workshopot nektek is ajánlom, jövő hét szombaton, 2015. július 25-én lesz a következő. A Tilkáról már biztosan hallottatok. Színes textilkábeleikkel, hosszabbítóikkal, most már egyedi készítésű lámpaburáival tökéletesen feldobható bármelyik otthon.
img_5482.JPGA színes hosszabbítók felfoghatók szemmágnesként is a lakásban, ha figyelmet kell elterelni mondjuk egy kevéssé erős enteriőrről vagy épp ellenkezőleg, ráirányítani. A workshopon a feladatsor az volt, hogy elkészítsük egyedi buránkat, bírjuk működésre egy kis villanyszerelés által, végül az általunk kiválasztott kábellel lássuk el.
img_5465.JPGA könnyebb feladat a lámpabura kifestése volt, ebben Koralevics Rita grafikusművész volt a segítségünkre. Az általa megálmodott és létrehozott hulladék papír masszából készült Paper Up! tárgyak közül egy sablonnal előállított kisméretű burát kaptunk, melyet Rita útmutatásával fejezhettünk be.img_5470.JPGA burákat vizes bázisú matt lakkal impregnáltuk, majd jöhetett a festés és a mintázás. A következő mozzanat a megfelelő színű kábel kiválasztása volt, illetve annak eldöntése, mennyezeti, asztali, falra szerelt lámpa készüljön-e kapcsolós vagy villásdugós változatban.img_5496.JPGA villanyszerelés keményebb dió volt, a villanyszereléshez nem szokott kéznek pedig egy kicsit fárasztó is, de mindenért kárpótolt az élmény, amikor lámpa került a foglalatba és felgyulladt az általunk kreált fény.img_5534.JPGA végeredmény színes lett, esetemben egy jamaicai hangulatú zöld-sárga kombinációjú lámpa, aminek vastag papíranyaga nem engedi át a burán a fényt, ezért inkább csak irányított fényforrásként alkalmazható.img_5737.JPGA következő workshop 2015 július 25-én, szombaton lesz. Ezen a szombaton Kaszanitzky Anna lámpatervező lesz a vendég. Vele egy KanguLUM lámpaburát dekorálhattok. Anna útmutatásával az előkészített burákat dekupázs technikával tudjátok díszíteni akár az előre elkészített minták segítségével vagy akár a saját terveitek alapján. Menjetek, jó buli! Bővebb információ: itt.img_5515.JPGHa tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak.

Fotók: Otthon édes

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.