Kiemelt

2016. április 13.

Ecseteljük a problémát!

Ecseteljük a problémát!

duluxkep1.jpgIskolák, óvodák, kórházak, önkormányzatok és privát közösségek is jelentkezhetnek a Let’s Colour Településszépítő Egyesület idei, országos pályázatára.

festekroll_masolat_1.pngA pályázaton 800 négyzetméter beltéri falfelület kifestésére elegendő festéket, és a teljes önkéntes munka koordinálását lehet megnyerni. A pályázat célja, hogy segítse az elhanyagolt közösségi terek megújulását. A jelentkezőnek biztosítania kell azt a kifestendő beltéri falfelületet, mely az adott közösség életében központi szerepet tölt be, valamint azt a közösséget, amely önkéntes munkában elvégzi a festést. Fontos tudni, hogy a pályázaton nem lehet magántulajdonban lévő helyszínekkel indulni. A jelentkezéseket a 10 ezer feletti lakosú, illetve a 10 ezer fő alatti lélekszámmal rendelkező településekről lehet feltölteni május 1-én éjfélig tölthetők a www.letscolour.hu weboldalon.duluxkep2.jpg

Ezt követően 2016. május 2-án éjféltől egészen május 22-án éjfélig lehet szavazni a benyújtott pályázatokra, az eredményhirdetésre pedig május 23-án kerül sor. Az online szavazás eredményeként a kategóriák 3-3 legtöbb szavazatot kapott pályázata kerül a döntőbe. A festéseket legkésőbb 2016. augusztus 20-ig kell megvalósítani. A pályázaton kiválasztott nyertesek idén speciális, foltálló és víztaszító Dulux EasyCare beltéri festéket, professzionális designterveket, műszaki szakértőt és a festés teljes szervezését kapják jutalmul.thumb_img_6759_1024.jpg

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak.

Fotók: Dulux

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.