Kiemelt

2016. május 09.

Csernus doki új helye: a Csendülő

Csernus doki új helye: a Csendülő

thumb_img_9089_1024.jpgCsernus Imre nagyon belecsapott a saját szakterületén kívüli útkeresésbe. Van érdekeltsége borászatban, pékségben és május 29-én új helyét, a Csendülőt is megnyitja a Glamping 3.0 kísérőhelyszíneként. Helye étterem, kávézó, színház és nyugalmi zóna egyben.

thumb_img_9093_1024.jpgVállalkozásainak helyszínei az Eger-Noszvaj tengelyen mozognak, Heves megyében, lakóhelyét is áthelyezte ebbe a relaxált környezetbe. Érkezése jótékonyan hatott a környékre, mert tényleg három olyan helyet adott az ittenieknek, amire máshol is lenne igény.thumb_img_9079_1024.jpg

Ezzel még vonzóbbá tette az amúgy is különös vonzerővel bíró, Noszvajt, amit magam a Nomád Hotel vendégeként szerettem meg. A Csendülő még nem 100 százalékos, de kész közeli állapotában volt szerencsém betekinteni a formálódó kulisszák közé Bódi Eszter jóvoltából, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre, hiszen enteriőr dizájnerként a finisben elég sokat hozzátett a hely mai arcához. Klikk a lenti képre, onnan eljutsz a képgalériába, ahol (jobb oldalt, felül) további infók jönnek.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

Fotók: Otthon édes

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nóra Babits 2017.06.27. 17:21:20

Bejelentkezés hol lehetséges?