Kiemelt

2016. június 03.

Kertbarátok, gyülekező!

Kertbarátok, gyülekező!

thumb_img_0172_1024.jpgVan pár pirosbetűs ünnep a naptáramban, ilyen Fehérvárcsurgón az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, melyet minden év első júniusi hétvégéjén rendeznek meg Károlyi grófék.

thumb_img_0177_1024.jpgAz idén az előrejelzések esőt jósoltak, de egy vérbeli kertész nem ijed meg semmi ilyesmitől. Sziszi barátnőmmel tehát beültünk az autóba és leugrottunk a Székesfehérvár melletti Fehérvárcsurgóra. thumb_img_0196_1024.jpgA zuhét nem úsztuk meg, de pont addig tartott, amíg ebédeltünk, utána pedig egy kis permetező esőben volt részünk, de az direkt jót tesz az arcnak - mondják.thumb_img_0263_1024_1.jpgFehérvárcsurgó meglátogatása kiemel egy kicsit a magyar valóságból. Az ízlésesen felújított kastély kertje lélegzetelállító, miként az épület belső terei is. Olyan, mintha valahol Franciaországban lennénk.thumb_img_0190_1024.jpgMindez talán nem véletlen, Károlyi György ugyanis Magyarország párizsi nagykövete, felesége, Angelica pedig az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok szervezője, házigazdája, immár 12. éve. A kastélyról érdemes megnézni ezt a videót, amit Károlyi Györggyel készítettem 4 éve. Még ma is aktuális.

Az eseményt kiállítások, koncertek kísérik és mindig van egy vagy két díszvendég, illetve kiemelt téma.

thumb_img_0182_1024.jpgIdén a díszvendég országok: Franciaország, Hollandia, Szlovákia, a kiemelt téma pedig a 'Víz a kertekben és a parkokban', illetve a 'Klímaváltozás, kertészkedés, tájépítészet'.thumb_img_0173_1024.jpg

Az eseményen mindig felkeresem a kedvenc standjaimat. A keramikust, aki a fokhagymareszelő-beszállítóm. Ő idén ezzel a csodabögrével rukkolt elő.thumb_img_0183_1024.jpgA szárított virágos standot, ahol mindig csodakoszorúk készülnek a házilag szárított növényekből.thumb_img_0209_1024.jpgA kerti tündéreket minden évben a szívembe zárom. Évről-évre egyre kedvesebbek.thumb_img_0222_1024.jpgGyörgyi, aki nemezpipacsokkal dolgozik és azokat ruhára applikálja, idén is különleges portékával érkezett.thumb_img_0197_1024.jpgÚj felfedezésem Dr. Fuch József faműves mester, akinek a munkáival ugyan szoktam találkozni a Mesterségek Ünnepén, de most volt alkalmam beszédbe elegyedni vele.thumb_img_0185_1024.jpgMegcsodáltam a kaspóit, majd kijavított, hogy ezek nem kaspók, hanem mini orangerie-k. Komolyabb barokk kastély nem létezhetett nélküle, mint ahogy lovarda vagy zenepavilon nélkül sem.thumb_img_0212_1024.jpgEzek afféle üvegházak nagy felületű ablakokkal, de az üvegházakon belül is külön műfaj az orangerie. A lényege, hogy citrusféléket nagyobb dézsákban elültetnek, ezek jó időben kint vannak, a hidegben pedig ezekben az építményekben teleltek át. Az elemekből összeállítható mini orangeriebe magunk is gondozhatunk bármilyen növényt, nem csak citrusféléket.thumb_img_0184_1024.jpgA kiállítást nagyon ajánlom, hetekre feltölti az embert, annyi élményt kap itt. Egy ráérős beszélgetés virágokról, növényápolásról, kertészkedésről, nos, erre korlátlan lehetőség adódik.thumb_img_0195_1024.jpgA standok ízlésesek, a kiállítók Károlyi Angelica szigorú szűrőjén mennek keresztül, bóvli ezért nincs is.thumb_img_0219_1024.jpgA kulisszák pedig olyan elementáris erejűek, hogy jó szívvel ajánlom a látogatást. Van pár kedvenc programom is, így  Zólyomi Zsolt  parfümőr előadása az illatokról vagy Bálint Gazda legújabb könyvének dedikálása.thumb_img_0245_1024.jpg Gyerekeknek egész nap elérhető a parklátogatás pónifogaton, ugyancsak a kicsiknek ajánlom Marton Géza napóra műhelyét, workshopját. A programokról részletesebben: itt.thumb_img_0254_1024.jpgAz esemény alkalmat ad a baráti beszélgetésekre, lehet csak úgy ücsörögni, csevegni és élvezni a szuper környezetet. A kastélykörnyezet mindenkinek jól áll!boriekkal.jpgTekintve, hogy vásárfia nélkül sohasem térek haza, a könyves standon e két szakirodalmat zsákoltam be magamnak.thumb_img_0266_1024.jpgAki megteheti, vegye rá magát erre a kirándulásra. Nem fog csalódni!
thumb_img_0243_1024.jpg

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

Fotók: Otthon édes

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BiaBia 2016.06.05. 11:17:49

Nem érzem meggyőzőnek a posztot. Miért utazzak sokat és fizessek aztán 1.000 Ft belépőt ahhoz, hogy standokon ugyanolyan virágtöveket (meg csetreszeket) vásárolhassak, mint három sarokra tőlünk a kertészetben? A képek alapján a kastélypark a minimálbarokk stílusnak hódol. Why, then?

Otthon édes 2016.06.05. 22:08:17

@BiaBia: Senki nem akar meggyőzni, ugorj le a sarki csetreszeshez. Jó válogatást!

BiaBia 2016.06.11. 20:23:10

„A kiállítást nagyon ajánlom, hetekre feltölti az embert, annyi élményt kap itt.” „Aki megteheti, vegye rá magát erre a kirándulásra. Nem fog csalódni!”