Kiemelt

2016. július 16.

A Cape Cod-szoba

A Cape Cod-szoba

capecode1.jpgA minap átmentem Orsihoz a VII. kerületbe. Orsi azt mondta, ugorjunk át Cape Cod-ra, útlevél sem kell, nemhogy vízum. Délután 6-kor a babaszoba elé húztunk két széket, majd beesteledett, és 10-kor is megbabonázva néztem az 1:12-es miniatűrt, Orsi remekművét.

cape_cod-orsisminis1.jpgA csodát elhoztam nektek is. A képekért Tóth Milánt (px7 Stúdió) illeti köszönet, a kivitelezés teljes egészében Orsi munkája. A professzionális babaházak általában 1:12 arányban készülnek. Ez azt jelenti, hogy, ami 12 cm a valóságban, az 1 cm a maketten. Innentől Orsié a szó:kepernyofoto_2016-07-15_17_26_33.png"Cape Cod az USA Massachusetts államának délkeleti csücskénél helyezkedik el, egy behajlított emberi kar formájú félsziget az Atlanti-óceánban, amit Amerika Karjának is neveznek.capecodmap.jpgA Cape Cod nappalit a saját, helyszínen szerzett élményeim inspirálták: a New England stílusú fazsindelyekkel borított házak, a kopott, fakó, napszítta külsők és a ropogós, tiszta, természetet az enteriőrbe bevivő belsők. A szoba a Magyar Bababarátok Egyesületének 2015-ös versenyére készült. A versenykiírásnak megfelelően kevés kivételtől eltekintve mindent magamnak kellett készítenem.kepernyofoto_2016-07-15_17_41_32.pngA szoba egy mai, modern Cape Cod enteriőr: fehér fa falburkolattal, világoskékre festett falakkal. A padló a szobában és a verandán is amerikai dióból készült, a hátsó falat hatalmas, mennyezetig érő könyvespolcok borítják. Itt kaptak helyet a képzeletbeli család kedves tárgyai.cape_cod-orsisminis2.jpgÍgy a kék vázák, a modern halszobrok, a családi könyvtár egy része, képek Cape Cod-ról (néhány közülük a saját fotóm kicsinyítve).cape_cod-orsisminis3.jpgRengeteg apró kagylóhéj, csigaház, tengeri csillag, a családfő kopott, gyermekkori játékhajócskája és egy kormánykerék, na és persze sok-sok könyv égethető gyurmából.cape_cod-orsisminis7.jpgA polcok rejtett világítással vannak ellátva, és a fiókok is működőképesek. A szoba fókuszpontja a letisztult vonalvezetésű hatalmas kandalló, ami jó szolgálatot tesz a hűvös estéken.cape_cod-orsisminis6.jpg A kandallóban lévő tüzet különböző színű pislákoló LED-ek imitálják. A kandallópárkányt kagylók, csigák, tengeri csillagok díszítik.cape_cod-orsisiminis5.jpgA kandalló felett méretes tükör kapott helyet, amerikai diófa a kerettel, mely harmonizál a padlóval. A könyvespolc előtt kényelmes fotel van, melyet a polcvilágítás mellett a kintről jövő fény is megvilágít, így ideális hely a kuckós olvasgatásra. Fenyőfából készült, valódi bőrrel kárpitoztam.cape_cod-orsisminis4.jpgAz ülőgarnitúra modern, de határozottan nem minimál design, kényelmes háttámlái, ülőpárnái kivehetők, nyír rétegelt lemezből készítettem, és antik zsebkendővászon kárpitot kapott, amire a minta lézernyomtatással került. A szobában lévő kárpitok a bőrfotel párnáját kivéve Ralph Lauren tenger témájú kollekcióiból kerültek ki, elegánsak és a való életben szemérmetlenül drágák.cape_cod-orsisminis8.jpgA letisztult vonalvezetést a „dohányzóasztal” töri meg, ami egy öreg hajóláda újrafestve, antikolva. A láda nyitható, benne helyezhetők el az újságok régebbi lapszámai. Az asztalon a Cape két magazinjának, a Cape Code Home-nak és a Cape Cod Life-nak a kicsinyített számai találhatók tipikus new england-i desszertekkel.cape_cod-orsisminis9.jpgÍgy a whoopie pie-jal (habkönnyű keserűcsokis piskótatallérok között pillecukorkrémmel – gyilkosan jó kombináció), peanut bar-ral (mogyorókrémes rúd) és pecan pie-jal (pekándiós pite) körítve. A hozzánk közeli kisasztalon lévő lámpa egy homokkal töltött üveg, amin keresztülfut a LED vezetéke, a lámpabúra kovácsoltvas alapra készült, a díszpárnákkal harmonizáló textillel borítva.cape_cod-orsisminis10.jpgSzemélyes kedvencem a veranda, ahol egy különleges megoldást alkalmaztam: szerettem volna életet lehelni a szobába azzal, hogy valóban az óceánra látunk, de nem akartam szimplán egy fotót ragasztani egy darab fára.cape_cod-orsisminis13.jpgA képet vetítőfóliára nyomtattam ki, elektrosztatikusságuknál fogva ragadnak össze a plexi oldalfallal, és a veranda korlátjai tartják stabilan a helyén. A veranda korlátja pont úgy végződik, hogy találkozzon a fotón lévő korláttal, így létrehozva a kapcsolatot és becsapva az emberi szemet.cape_cod-orsisminis11.jpgMi más kerülhetett volna a verandára, mint Adirondack székek, az asztalra pedig a Cape jellegzetes ételei: szaftos homár olvasztott vajjal, friss osztriga, rákok és egy kellemes üveg bor.cape_cod-orsisminis12.jpg A verandára vezető tolóajtók működőképesek, bármikor nyithatjuk-zárhatjuk őket hangulatunktól függően. A házat négy elektromos áramkörrel szereltem, egy működteti a kandallót, egy másik a polcok rejtett világítását, a harmadik a mennyezetbe süllyesztett spotlámpákat, a negyedik pedig a csillárt és az asztali lámpát.cape_cod-orsisminis14.jpgA szoba végül első díjat nyert a versenyen, és publikálta a spanyol Miniaturas és a Cape Code Home magazin, de a hazai sajtóban először itt, az Otthon édes blogon látható ilyen terjedelemben és részletességgel" - meséli Orsi. Én teszem hozzá: a szoba elkészítése két és fél hónapnyi munka volt. Emelem kalapom. Aki nem telítődött ennyivel, azok számára két rövid videót is hoztam. Lássuk előbb a házat.

Cape Cod miniatűr from Szonja Kitzinger on Vimeo.

Most pedig az elektromos finomságokat.

Cape Cod elektromosság from Szonja Kitzinger on Vimeo.

Itt szeretném jelezni, hogy a következő Jóarcok rovat alanya Orsi, a ház készítője lesz, megkapja ő is a 10+1 kérdését.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

 Fotók: Platinumpebble, Inthenewhouse, Allaccess

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.