Kiemelt

2016. november 13.

Őszi ünnepeink

Őszi ünnepeink

thumb_img_5106_1024.jpg

"Szent Mártonnak ünnepén/Égő lámpást viszek én." Márton-nap környékén egyre több a lámpás ünnep, s hogy miért gyújtunk fényeket? A mai írásból kiderül.

martinmas.jpgAmikor az emberek jó része mezőgazdaságból éltek és a termést betakarították, visszahúzódtak otthonaikba, készülődtek a sötét, fénytelen évszakra. Ekkortól gyertyák gyúltak az otthonokban, és szokás volt a lámpás felvonulás is, amely az adventi időszakot előkészítő ünnepek egyike Márton-nap környékén. A lampionos felvonulás alapja, hogy novemberben hamar sötétedik. Mivel régen nem volt utcai lámpás, az emberek fáklyával vagy lámpással a kezükben mentek a misére.martinmas1.jpg

Ezt eleveníti fel ez a kedves szokás, amelyet egyre több óvodában és iskolában rendeznek meg úgy, hogy az eseményre a gyerekek saját maguk készítik a világítótesteket. A felvonulást mindig hangos énekszó kíséri, a séta során Márton-napi dalok csendülnek fel. Az esemény végén sok helyen eljátsszák Márton és a koldus találkozását, majd a résztvevők libasült helyett kelt tésztából készült perecet, „emberkét” falatoznak. 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

Fotók: Otthon édes, 2, 3

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.