Kiemelt

2017. június 27.

A legmenőbb balatoni települések

A legmenőbb balatoni települések

thumb_img_6917_1024.jpgA nyári időjárás beköszöntével felélénkült a Balaton-parti lakóingatlanok, ezen belül a nyaralók iránti kereslet. Lássuk a sztártelepüléseket.

thumb_img_6999_1024.jpgA legnépszerűbb Siófok, balatoni ingatlanok iránt érdeklődők 10 százaléka kereste az itt található ingatlanokat. A második helyen az északi parton lévő Balatonfüred áll 4 százalékkal. A harmadik pedig a szintén északi parti Balatonalmádi lett 3 százalékkal. Jelentős még az érdeklődés a Keszthelyen, valamint Zamárdiban, Balatonkenesén és Fonyódon található nyaralók iránt is.thumb_img_7060_1024.jpg

Az ingatlan.com szakembere, Balogh László szerint, a legfelkapottabb városokban, Siófokon és Balatonfüreden nagyon felélénkült a lakóingatlan-piac az elmúlt időszakban, lényegében lépést tartottak a budapesti pörgéssel. “A siófoki és balatonfüredi ingatlanok iránti kiugró mértékű keresletet magyarázza, hogy ezeken a településeken sok új lakás is épül. Ráadásul mindkét városban vannak olyan új lakások, amelyek négyzetméterára eléri a budapesti árszintet” - tette hozzá a szakember.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

Fotók: Otthon édes

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.