2018. szeptember 28.

Plogging nap: szemétszedés futás közben

Plogging nap: szemétszedés futás közben

plogging_fuss_es_szedd.jpgSkandináv őrületet honosít meg a Campona szeptember végén, amikor is megszervezi a kerületben a nagy plogging napot.

A ploggingról, azaz a szemétszedős kocogásról van szó. A „plogga” egy svéd szó, amely a „vedd fel” és a „fuss” kombinációjából alakult, és egészen pontosan arra a tevékenységre utal, amelynek során futunk, és közben összeszedjük a szemetet. Triplán jó hatású folyamat ez, hiszen jót teszünk magunkkal, a környezetünkkel és a világgal is. Svédországban már lelkes kis közösségek is megalakultak, akik együtt futnak, majd a végén természetesen fotóval dokumentálják az eseményt, amelyen jól látható az összegyűjtött szemét is.campona_plogging_day.jpg

A plogging 2018 elején robbant be a magyarországi köztudatba, és már vannak is lelkes hulladékvadászok, akik rajongói lettek a műfajnak. A Campona most őket is megszólítja és várja, de természetesen még inkább számít azokra a kerületi lakosokra és iskolásokra, akik fontosnak érzik, hogy tegyenek valamit saját környezetükért. A plogging lényege, hogy ily módon összegyűjtésre kerülhetnek olyan apróbb, sarkokban megbújó szemetek is, amelyeket az utcai takarítás elnagyol. A plogging alapszabálya, hogy használjunk a szemétszedéshez kesztyűt és legyen nálunk megfelelő méretű – azaz nem túl nagy és nem túl kicsi – szemeteszsák, amelybe beletehetjük az utcán vagy zöldterületen „véletlenül” elhagyott papír, műanyag vagy fémszemetet.fuss_es_vedd_fel_2.jpg

Fontosnak tartjuk, hogy rendszeresen tegyünk valamit a kerületért, és most úgy döntöttünk, teremtünk egy hagyományt”mondja Kákosy Zsolt, Campona üzemeltetéséért felelős CBRE ingatlan tanácsadó ingatlanvagyon-kezelési vezetője. A szeptember 29-i akcióra már lehet jelentkezni a http://regisztracio.campona.huoldalon. A lelkes környezetvédők természetesen minden szükséges felszerelést megkapnak a Camponában, szeptember 15-től lehet átvenni, de természetesen ráér a plogging napján is.  Egyénileg és csapatban is lehet vállalkozni a kocogva, futva történő szemétszedésre. Számítanak a kerületi iskolák diákjaira is, őket kisbusz segíti abban, hogy a kerület távolabbi pontjairól is odajuttassák az összegyűjtött szemetet az átvevőpontra, a Campona főbejáratához. A példaértékű programban résztvevő iskolák emléklapot kapnak, a többi ploggingoló között pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki. A rendezvényen további hasznos életmód-tippeket is kaphatunk az egészséges és sportos életmódhoz kapcsolódóan. A különleges sportcipők kedvelői pedig szeptember 15. és 30. között a tini influencer-vlogger, Dablty, azaz Trunk Tomi sneakergyűjteményének néhány izgalmas darabját csodálhatják meg egy kiállításon. Jó hír a cipőkedvelőknek, hogy a ploggingon regisztrált résztvevők szeptember 29-én kedvezményes klubáron vásárolhatnak lábbeliket a Campona Playersroom üzletében.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz te is az Otthon édes Facebook közösségéhez: itt. Egyben kattintsd is le a Tetszik gomb legördülő menüjében az Értesítéseket kérek fület, mert csak így jutnak el hozzád a friss tartalmak. Ha inkább Instagramozol, otthonedes néven találsz meg.

Részletes program: http://campona.hu/hu/

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.