Maga Rácz Zsuzsa, a bestsellerkirálynő bízta rám a gondolatait. Lehetővé tette ugyanis, hogy az Index kiváltságos bloggerei - köztük én - előolvassák november 23-án megjelenő új regényét, a Nesze Neked Terézanyut!. Kérése csupán annyi volt, véleményezzem a leírtakat. Legyen így. A könyvből egy lakberes részt választottam ki, olvassuk együtt és bizakodjunk, talán a konyhabútor összeszerelés tényleg tartogat váratlan örömöket.
Saját szoba- konyha
"Egy komplett látomás érkezett új lakásomba az IKEA-konyha összeszerelésére. Egy nő.
Úgy képzeltem, majd valami tenyeres-talpas, mély hangú, nagydarab teremtés jön, mint egy exendékás úszónő. IKEA-konyhát összeszerelni igen figyelemreméltó erőt, kitartást, kreativitást és nem utolsósorban komoly fizikai állóképességet követel. Magam ezért nem is próbálkoznék soha ilyesmivel.
A kérdéses nap reggelén megérkezett egy ütött-kopott, bordó furgon a ház elé. Kiszállt – mit kiszállt, kilibbent belőle egy magas, karcsú, törékeny lány, hatalmas őzikeszemekkel, meggypiros, ívelt ajkakkal, hibátlan fehér bőrrel és fogakkal, és lágy csigákban hosszú nyaka körül lebegő koromfekete hajjal.
Vazze.
Három számmal nagyobb zsákszínű kezeslábast és egy agyonmosott lila pólót viselt.
Mégis úgy nézett ki, mint aki most érkezett divatfotózásról. Lélegzetelállítóan szép volt. Elővette a körfűrészét meg az ütvefúróját, és nekiállt összeszerelni a lapra szerelt konyhabútort.
Azt hittem, káprázat játszik velem. Olyan volt, mintha a Flashdance 22 forgatásába csöppentem volna: a Flashdance-ben a főhősnő, úgy rémlik, hegeszt. Ez itt körfűrészel.
Belsőépítésznek tanulok – mondta –, de néha elvállalok kisebb szereléseket. Szórakoztat.
Kisebb szerelés? Nekem egy évembe és kábé négy ujjamba került volna ez a szerelés.
A nap végén, amikor már csak a különösen nehéz elemek beillesztése volt hátra, egy bazi nagy motoron megérkezett a pasija, aki ugyanolyan szép volt férfiban, mint a lány nőben.
Úgy festettek egymás mellett, mint a Peugeot-hirdetésben Benedek Tibor sztárvízilabdázó meg Epres Panni sztármanöken. Mosolyuk, mint a napfelkelte a Karib-tengeren, egy luxusjachtról nézve.
A legfelső konyhaszekrényelem beillesztésénél a lány felállt a konyhapultra. Ám mivel a legfelső elem annyira magasan volt, hogy onnan sem érte fel, egyik lábával ráállt szerelme vállára. A férfi tartotta őt, mosolyogva, mint egy különösen jámbor cirkuszi erőművész és/vagy titán.
Olyan erotikus kisugárzása volt a jelenetnek, hogy hirtelen úgy éreztem magam, mint egy kukkoló. Muszáj volt félrefordítanom a fejem.
És mondanom sem kell, hogy mind a ketten kedvesek voltak, gyorsan, pontosan és jókedvűen dolgoztak. Majdnem elsírtam magam. Ilyen létezik?
Két gyönyörű ember, akik szeretnek és szerelnek.
Nagyon szép ez a lakás – mondta a lány búcsúzóul. Dallamos, lágy hangja volt. – Egyedül laksz itt?
Elszorult torokkal bólintottam. Rám mosolygott. Mosolyában nem volt semmi sajnálkozó vagy lekezelő: tiszta volt és egyszerű, mint egy pohár csapvíz.
Itt mindenen látszik, hogy vár valakire – nézett körbe.
Leginkább rajtam – gondoltam szorongva.
Használd boldogan a konyhádat – fejezte be.
Az ő szájából úgy hangzott, mint egy áldás."
...
IKEA-bútort összeszerelni nekem is maga a rémálom, már, amikor IKEA-bútor vásárlására adom a fejem. Egy kedves ismerősöm szerint az ember az első lakását veszi az IKEÁból, a másodikba maximum kiegészítőket válogat onnan. Ezt maximálisan osztom. A lakásomba az első körös berendezés nyomán persze hozzám is került IKEA-bútor. Többek között egy L-alakú kanapé, aminek összeszereléséhez hívtam az ezermesteremet, Árpit, akiről legyen elég annyi, egy kép felrakásához a tiplik helyét is vízszintezővel méri ki. Egy precíz, megbízható ember, na.
Nem úgy Rácz Zsuzsa, akire némileg megorroltam, amikor megházasodott. A szememben ő volt a szingliikion. Szilárd, mint egy bástya, tájékozódási pont, megbízható vigasz, világítótorony az éjszakában. Azokban a nehéz időkben is, amikor már Carrie Bradshawra sem számíthattunk. A bajt tetézte, hogy megtudtam, gyereket is szült. 
Esetében enyhítő körülmény, hogy legalább regényének főhőse nem kel el ebben a második részben, és bénázik eleget. Látjuk, még egy bútort sem tud összeszerelni és hát az élete is szervizelésre szorul. Ennek neki is lát a regényben, aminek fő témája: az első könyv után jött hirtelen siker feldlgozása. (Ne felejtsük el, Rácz Zsuzsa 140 000 példányt adott el az első részből, ezzel magyar nő által írt fikcióban nincs nála sikeresebb.) A másik fő téma, kiüthetők-e a generácókon keresztül átörökített genetikai kódok? Törvényszerű-e, hogy olyan apát válasszuk társul, aki olyan mint a miénk/a regény főhőséé: egy érzelmi ridegtató, akinek a gyerekéből érzelmi nyomorék, jobb esetben a szeretet koldusa lesz.
Nem törvényszerű, ez viszont egy belső utazást igényel. Ezt írja le a könyv meglehetősen humorosan, olykor tragikusan, jól lavírozva az érzelmek között, vigyázva arra, hogy ne legyen túl pátoszos a mondandó. Rácz Zsuzsa beérett. Az elveszett bárány nem hallgat többé. Humora a régi, dramaturgiai érzéke javult. Ahogy ő mondja, az utóbbi hét évben tudatosan olvasott, a jó regényekből kihámozta, hogy mitől működnek, a rosszakból, hogy mitől nem. Könyve kellemes irodalom, fogyasztása mindenképp ajánlott, ráadásul karácsonyi ajándéknak is kiváló, a kísérőkártyára elég annyit írni: Nesze Neked!
Terézanyu honlapját és a blogját itt találod.
Utolsó kommentek